REFERENCIÁK

| Egy fájó csípő

Egy 45 éves nő egyre erősödő baloldali csípőfájdalomról panaszkodott. Már alvás közben is kínozta a hasogató fájdalom, a megfordulás is nagy nehézségeket jelentett. A stimulárium segítségével panaszai 5 kezelés után teljes mértékben megszűntek és azóta sem tértek vissza.

| Az ötvös története

“Egy szerencsés véletlen révén találkoztam Unger úrral (a stimulárium feltalálójával), amikor nagyon fájt a hüvelykujjam és egyre erősebbek lettek a vérkeringési zavarok mindkét kezemben. Órás és ötvös vagyok, szükségem van a kezeimre. Mindeddig egyetlen orvos sem tudott segíteni rajtam és úgy nézett ki, hogy a fájdalmak miatt abba kell hagynom a munkámat.

Már az első stimuláriumos kezelés után sokkal jobban lettem. Aztán hetente többször mentem kezelésre, volt, hogy 1-2 órára  is. A állapotom az első időszakban gyorsan és jelentősen javult. Többszöri használat után azonban egy kicsit beállt, stagnált a  változás. Ezért elkezdtem kombinálni a kezeléseket fizioterápiával, amire szintén jól reagált a testem. Több hónapos  betegállomány és a jövőm miatti szorongás után, – hogy nem dolgozhatok már többé ötvösként és órásként – újra reményem lett korábbi életem folytatására. Mindezt Unger úrnak és a stimuláriumnak köszönhetem!”

| Egy síbaleset emlékei

“2015-ben volt egy síbalesetem, aminek következtében elülső szalagszakadásom, porcsérülésem, belső szalaghúzodásom és
csontsérülésem lett.
Mivel magam is fizioterápiás szakember és sportoló vagyok, még aznap elkezdtem kezelni magamat: felpolcolással, hűtéssel, taping-el és mindezt napi 2x-i stimuláriummal. A fájdalmaim gyorsan megszűntek és a duzzanatok teljesen eltűntek.
A baleset utáni 10. napon már 120 fokra tudtam hajtani a térdemet, kíméletes használat mellett pedig 30 perces futópadozásra is képes voltam. Érdekes módon nem is éreztem sem bizonytalanságot, sem gyengeséget a két térdem munkája között. 
A nyáron már mindenféle hegyi túrázásra is gond nélkül képes voltam, de a megerőltető sportolások után mindig ráfeküdtem a stimuláriumra, hogy megelőzzek bármiféle túlterhelést és sérülést. A kezelés után éreztem, hogy gyorsan regenerálódok.
A sérülésem után egy évvel örülök, hogy nem kellett megoperáltatnom magam. Ezt a tudatos izomépítés mellett a stimuláriumnak is köszönhetem, mely jelentősen meggyorsította a felépülésemet.
Fizioterápiás szakemberként nem volt olyan páciensem, aki hasonló sérüléssel ilyen gyorsan meggyógyult volna. A  különbséget csakis a stimulárium LIPUC®-terápiájának tudhatom be, hisz ők is ugyanazokat a kezeléseket kapták, mint én, kivéve a stimuláriumot.”
Birgit Unger
fizikoterápiás szakember

| Egy 75 éves asszony története

“5 évvel ezelőtt szívinfarktusom volt, ami nagyon megviselt. Teljesen erőtlen voltam, nem kaptam levegőt és kezdődő COPD-m lett (a légutak tartós beszűkülésével járó betegség). Az állapotom romlott, így másfél éven belül 2 stentbeültetést kaptam. Egy éven keresztül erős vérhigítókat kellett szednem. Néhány hónappal később jobb oldali mellbimbómból híg, sárgás-véres folyadék folyt. A nőgyógyászom azonnali műtétet javasolt, amit akkor lehetetlen volt megcsinálni az erős vérhigító miatt. Több hónappal később, a vérhigító leállítása után újra jelentkeztem a nőgyógyászomnál, amikor kiderült, hogy egy gyorsan növő csomó is van a mellemben. Erre azonnali kemoterápiát kaptam. A nyirokmirigyek még épek voltak. A beültetett port viszont nem működött, a 2. port begyulladt. A karomon lévő 3. port a kemo végéig kitartott, ami 18 kezelést jelentett. A mellem egy részének eltávolítása és 15 besugarazás után kezdtem újra felépülni.

Több hónappal később magas lázam lett és légzési nehézségeim. Az orvos tüdőgyulladás gyanújával kórházba küldött. Egy fiatal doktornő vesemedence-gyulladást állapított meg. Átraktak az urológiára. De a lázam csak emelkedett. Alig voltam magamnál és enni sem tudtam. A férjem közbenjárására 4 nap után megkaptam a valóban segítő antibiotikumot, amitől végre jobban lettem. Egy hónappal később elhagyhattam a kórházat, de folyamatos oxigénellátásra szorultam. Nagyon rossz volt az állapotom, a tűdőkapacitásom 30%-ra csökkent. A tüdőszűkület jelentősen romlott.

9 hónappal később egy kúra egy kicsit újra felépített. Sajnos, ekkor megfertőzödhettem valamivel, mert már a hazafelé úton éreztem, hogy nem vagyok jól. Hamarosan újra kórházba kerültem, újra tüdőgyulladással. Ezúttal megkaptam a megfelelő antibiotikumot és egy hét múlva hazamehettem.

A létezésemhez már ápolóra volt szükségem: a mosdáshoz, háztartáshoz és csak tolókocsiban tudtam létezni. Egy fizioterápiás szakember hetente megmaszírozott és gyakorlatokat mutatott, melyek segítik a felépülésemet. 
Véletlenül hallottam a stimuláriumról. Néhány kezelés után már éreztem az apró változásokat. 15 kezelés után egy kontroll alkalmával megkérdezte az orvosom, hogy mit csináltam, hogy ilyen jól felépültem. Már több erőm van, mozgékonyabb vagyok, és 25 kezelés után – megszakításokkal ugyan – de képes vagyok 2 kilométert gyalogolni és 19 lépcsőfokot megmászni. Szinte teljesen érzékelek újra az ujjaimmal és a lábujjaimmal (az idegvégződések annyira károsodottak voltak a kemoterápiától, hogy még egy üveget sem tudtam megtartani, apróságokat nem tudtam az ujjaimmal megfogni és felemelni) A lábujjaimban érzett fájdalmak jelentősen elviselhetőbbek és újra fel tudok venni dolgokat az ujjhegyeimmel. Remélem, ez még tovább fog javulni.
Azóta jobban is alszom. Már akár 3 órát is, egyhuzamban (korábban óránként fel kellett kelnem) és WC-re is már csak 2x járok ki éjjelente. Az állapotom annyira javult, hogy a férjemmel néhány napra már külföldre is el tudtam utazni.”

| Herr Baumann, 60 éves

„Még sosem láttam egy ilyen súlyos sérülésnél ennyire gyors és szép gyógyulást!”
– a vizsgáló orvos szavai a kontroll alkalmával.

KEZELÉS ELŐTT
2015.06.22. – 12 nappal a legutolsó műtét után Egy 60 éves férfi lába baleset és 6 helyreállító műtét után, többszörös töréssel, izom- és szalagsérülésekkel, izom és szövettranszplantációval, erős fájdalmakkal.

KEZELÉS UTÁN
2015.07.02. – A LIPUC®-terápia kezdete a stimuláriumon, a beteg 25 db 30 perces kezelést kapott.
Eredmény: – 48 nappal később A fájdalmak jelentős enyhülése, egyúttal a fájdalomcsillapítók csökkentése, a
duzzanatok gyors apadása, szép sebgyógyulás.
2015.08.20. – A páciens saját lábán elhagyja a kórházat.

 Itt segíthet Önnek a stimulárium! 

9027 Győr, Nagysándor József utca 5.

 (parkolási lehetőség a Mátyás téren)

Pölcz Edina +36 20 359 2387

FORGALMAZÓ:
Briss Ágnes - Sanawing Kft.
Tel.: +36-30-9447-212

További információk:
www.stimularium.com
www.lepstim.com

Lépjen kapcsolatba velünk!  

Próbálja ki a stimuláriumot® és érdeklődjön együttműködési lehetőségeinkről! 

8 + 10 =